Tuesday, April 28, 2020

Kertészkedés


A gyakorlati élet harmadik csoportja gondoskodás a környezetünkről. Ide tartozik pár korábban tárgyalt feladat, a szitálás és a tükör tisztítása is. A mai bejegyzésben a kertészkedéssel kapcsolatos feladatokat szedtem össze.

Pár hete felhoztuk a virágokat a garázsból, és az évnek ebben a szakaszában ültetni a szoktunk a támfalba virágokat. Idén ez még váratott magára, és a kisfiam már rágja a fülemet egy ideje, hogy nekünk is legyen zöld kövirózsánk, mint a szomszédoknak. Végre sikerült beszereznem, és arra gondoltam, hogy őket is bevonom az ültetésbe.

1. A gyerekek az ültető kanállal segítettek kis gödröt ásni a földbe.


2. A növényt a gödörbe tették.  



  1. 3. A lyukat a lapát segítségével szépen betemették. 


4. Körülötte jól lenyomkodták a földet.


4. Végezetül jól meglocsolták őket.


A kertünkben idén eper, paprika, és paradicsompalánta is helyet kapott. Ezeket, és a kinti virágokat is minden nap ők szokták megöntözni.

Természetesen az ültetés után össze kellett söpörni a szétszóródott földet, és szerencsére a gyerekek ebben is segítségemre voltak. Montessorinál ez az első feladat a gondoskodás a környezetről szekcióban.

A feladat neve: söprés
Az eszköz leírása: gyerekméretű seprű és lapát
A feladat közvetlen célja: megtanítani a gyermeknek a seprést, és a környezetéről való gondoskodást
A feladat közvetett célja: koordináció, nagymotoros mozgás, koncentráció, függetlenség és rendszeretet fejlesztése
Önellenőrzés: ha kosz marad a földön

A gyakorlat bemutatása:

1. Ragasztószalaggal kijelölünk egy négyzetnyi területet a földön. A seprűvel a koszt magunk felé söpörjük, amíg a kis négyzetbe nem kerül.


2. A négyzetbe tesszük a lapátot, és a koszt rásöpörjük.


3. A lapátot kicsit felfelé tartva elvisszük a szemetesig, ott megdöntjük, és a koszt a szemétbe öntjük.


4. Ezt addig ismételjük, amíg az összes kosz a szemétbe kerül.


Én a söpréshez nem ragasztószalagot használtam, hanem egy krétával négyzetet rajzoltam. 


A söpréstől kicsit megfakult ugyan, de ez volt kéznél. A gyerekek persze maguk is krétázni akartak, és egy hosszú ugróiskolát is rajzoltunk.



A szabad játék pedig hol máshol is lehetett volna, mint a homokozóban. A szokásos homokvárépítésen, gereblyézésen és szitáláson kívül most azt játszottuk, hogy van én, vagy a kisfiam elástunk egy homokozó játékot, és többieknek meg kellett keresniük.




No comments:

Post a Comment

Golyópálya

A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeres...