Tuesday, June 23, 2020

Golyópálya


A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeresen összedől, és mindig nekem kell újraépítenem. Szerettem volna olyan pályát készíteni, amivel önállóan tudnak játszani.


Az első alkotásunk egy üveggolyó labirintus lett, amit egy cipősdoboz tetejéből és gyufaszál méretű fapálcikákból készítettünk. A pálcikák suli ragasztóval labirintus alakzatban felragasztottam, és az volt a gyerekek feladata, hogy a doboz mozgatásával a golyót elvezessék a labirintus közepébe. Mivel a fapálcák viszonylag vékonyak, könnyen átgurul rajtuk a golyó, kisebb gyerekeknek érdemes például szívószálból vagy egyéb vastagabb anyagból készíteni.


2 vécépapír guriga és 1 cipősdoboz-fedél újrahasznosításával alagutat készítettünk a golyónak. A két éves kislányom a doboz mozgatásával könnyedén átgurította a golyót a felragasztott gurigakörök alatt.


Csináltunk egy összetettebb golyópályát is. Kivágtam két papírpohár alját, hosszában félbevágtam egy konyhai papírtörlő gurigáját, egy vécépapír gurigát, valamint egy szivacs anyagú csövet is (ez a trambulinunk felújításából maradt meg). Mindezt egy vastag kartonpapírra ragasztottuk, és ezek adták a golyó medrét. A pálya egy kicsit gyorsra sikeredett, lehet hogy érdemes kevésbé meredekre ragasztani a különböző elemeket.


A legegyszerűbbnek és egyben legizgalmasabbnak azok a kartoncsövek bizonyultak, amit a férjem hozott haza a gyerekeknek a munkahelyéről. Egy csőbe beleillesztettem egy félbevágott csövet, az egyik végét az étkezőasztalra tettem, a másikat pedig a dohányzóasztalra. Két szettet csináltam, a gyerekek pedig versenyeztették a golyókat, majd később a kisautókat is. Egyszerű, de nagyszerű játéknak bizonyult.


Szép képeket is festhetünk az üveggolyókkal, nem kell hozzá más, mint egy lap, egy doboz teteje, vagy valamilyen tálca, pár üveggolyó és híg festék. A doboz mozgatásával a golyók a festéken átgurulva művészi nyomot hagynak a papíron.         



No comments:

Post a Comment

Golyópálya

A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeres...