Friday, June 5, 2020

Pomponos feladatok


A mai Montessori ihlette feladatokban a pomponok játsszák a főszerepet. A legkisebbeknek készíthetünk úgynevezett érzékelő zacskót, ehhez egy visszazárható simítózáras tasakra van szükségünk, és pomponokra. A pomponokat a tasakba tesszük, légtelenítjük, és tetszés szerint felragasztjuk a padlóra, ablakra, falra, asztalra, stb, vagy csak simán a gyermek kezébe adjuk, és kedvére nyomkodhatja.



Kicsit nagyobbakkal a pomponokat együtt beletesszük egy habverőbe, és megkérjük a gyermeket, hogy egyesével vegye ki a színes gombócokat. Mi megtöltöttünk egy kisebb és egy nagyobb habverőt is, de a kislányom pár pompon kiszedése után eltűnt a játékkonyhába játszani.



Én közben előkészítettem a következő feladatot, jégkocka tartóba színes jelölőmatricákat ragasztottam, és kiválogattam a hozzá tartozó pomponokat. A gyakorlatot eredetileg úgy mutattam be, hogy balról jobbra, fentről lefelé haladva betettem a megfelelő pompont a soron következő mélyedésbe, de a kis lázadóm tetszőleges sorrendben rakosgatta a pomponokat, viszont legalább a megfelelő színű mélyedésbe helyezte. Ezt legalább háromszor megismételte egymás után.




A söprést is gyakoroltuk, ragasztószalaggal kijelöltünk egy négyzetet a padlón, ahová a kislányom belesöpörte a pomponokat, majd tovább a szemeteslapátba. 




Nagyobb gyerekeknek építhetünk könyvből egy kis házikót, ahová szívószál segítségével befújhatják a pomponokat, vagy lehet alagút is, amin átfújhatják őket. Amikor ebéd után hazahoztuk az ovisomat, ő is örömmel vetette bele magát a pompon fújásba.




No comments:

Post a Comment

Golyópálya

A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeres...