Tuesday, June 9, 2020

Érzékeléses üvegek és tasakok


A Montessori ihlette feladatok mai főszereplői az érzékeléses üvegek és tasakok. Ezeket a fejlesztő játékokat bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kisebbeknek érdemes műanyag üvegeket adni a törékeny üveg helyett. A megvalósításhoz a kreativitáson kívül szinte nem is kell más.

Mi kétféle módszerrel készítettünk érzékeléses tasakokat. Egy légmentesen zárható simítózáras tasakba különböző textúrájú dolgokat tettem az itthon található kreatív dobozból, például flittereket, kis habtapi matricákat, vízibombát. Kinyomtam belőle a levegőt, és ragasztószalaggal a padlóra ragasztottuk.



A másik módszer folyadék alapú volt. Egy tasakba vizet öntöttünk, és beleszórtam a gülüszemeket, légmentesen lezártam, és indulhatott is a tapicskolás. Borotvahabbal is megpróbálkoztunk, de az kicsit nehezebbnek bizonyult, mert vagy nem jött ki teljesen a levegő, vagy habbal együtt távozott a zacskóból, azért a kislányom ezt is élvezettel nyomkodta.



Üvegeket is készítettünk, ezek lehetnek víz alapúak, mi az egyik üvegbe gumikat tettünk, a másikba pedig műanyag halat, vizicsillagot, stb. A vizet tetszés szerint színezhetjük ételszínezékkel. Az üveget megtölthetjük virággal is, vagy gumival, stb. Nálunk a kedvenc a flitteres-csillámporos víz volt, mert rázogatás közben látványosan úszkált benne a színes dekoráció.



Mi annak idején az ír oviban csak nyugiüvegnek (calm down jar) hívtuk, és ha egy gyermek rosszkedvű volt, sírt, stb, leültettük egy csendes helyre, adtunk neki egy ilyen üveget, hogy segítsen neki megnyugodni. Sokszor valóban működött, mert sikeresen elterelte a gyerek figyelmét a problémáról.


Az üvegeket készíthetjük rizs alappal is, a rizs is nagyon jól színezhető ételfestékkel. Mi zöldet készítettünk. Vegyíthetjük is a színeket, minél színesebb, annál jobb. Rázogatva hangot ad ki, a kicsiknek ez is szimpatikus lehet. Ha a rizsbe különböző apró játékokat teszünk, a gyerekek kincskeresőset is játszhatnak az üveggel, ahogy forgatják, úgy bukkannak majd fel az elrejtett apróságok.




No comments:

Post a Comment

Golyópálya

A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeres...