Monday, June 8, 2020

Fonalas/szalagos fejlesztő játékok


A Montessori ihlette feladatok mai főszereplője a szalag/madzag/fonál. A legkisebbeknek egy műanyag vagy fa karikára különböző színű, tapintású, hosszúságú szalagokat kötünk, és akár már 6 hónapos babák is ismerkedhetnek a színekkel, textúrákkal, de csak felügyelet mellett, nehogy véletlenül magukra tekerjék. 


Az én kislányom maga után húzta, miközben sétált, és az is tetszett neki, amikor a fejére tettem. Mozgás közben látványos, énekelve rázogathatjuk, stb.



A totyogóknak készíthetünk fonálhúzogatós játékot. Egy zárható doboz tetejét levesszük, kilyukasszuk, és kis fonalakat fűzünk át rajta, aminek mindkét végét megkötjük. A kupakot rátesszük a dobozra, és a madzagokat kihúzogatjuk. A tetőt letekerve visszahúzzuk a fonalat, és kezdődhez a játék elölről.





Fonalból hajat is készíthetünk, egy papírtányérra arcot rajzolunk, a tányér felső szélét kilyukasztották, és fonalat húztak át rajta, mintha haj lenne. A nagyobb gyerekek játszhatnak fodrászosat, befonhatják, levághatják a bábú „haját”. Én csak bemutattam rajta a fonást.



A fonál hajról eszembe jutott, hogy régebben készítettünk a gyerekkel stresszlufikat. Kukoricadarával megtömtük a lufit, és légmentesen lezártuk. Fonálból hajat készítettünk nekik, és a fiam megrajzolta az arcukat. Most ezeket is elővettük, és a kislányom élvezettel nyomkodta.



Egy korábbi más által vezetett kézműves foglalkozáson a kisfiam készített egy pörgettyűt, amit sajnos nem találtam meg, de az ötlet alapján gyorsan reprodukáltam. Kartondobozból kivágunk egy kört, a közepét kilyukasztjuk, és a fonalat/madzagot duplán áthúzzunk rajta. A fonal két végét fogva pörgető mozdulatokkal feltekerjük a fonalat, és a gyerekek remélhetőleg élvezettél nézik, ahogy kitekeredés közben forog rajta a karika. A 2 éves korosztály egyénileg is tudnak vele játszani.



A nagyobbak a geobordot nem csak gumival, hanem fonállal is használhatják. Elővettem a kupakokból készül geobordunkat, és bemutattam a leányzómnak, hogyan tekerheti rá a fonalat. Annyira nem értékelte, ezért inkább nagyobbaknak ajánlom.


Ha már fonál, akkor nem maradhat el a jó öreg papírpohár telefon. Két papírpohár alját kilyukasztjuk, és fonalat átfűzzük rajta a fonalat. Minél hosszabb a fonál, annál messzebbről telefonálhatunk. Ketten érdemes játszani, az egyik fél a szájához tartja a poharat, és belebeszél, a másik pedig a füléhez teszi, és úgy hallgatja.  



No comments:

Post a Comment

Golyópálya

A gyerekek, különösen a kisfiam, nagyon szeretnek golyókkal játszani. Van egy fa golyópálya játékunk, ami nagyon népszerű, csak rendszeres...